blog

2020 első kóstolós programján – Vincellér, Molnár Tibor borkóstolója

Arra gondoltam, hogy idén megleplek benneteket valami újdonsággal. Így jött az ötlet, hogy minden alkalomra meghívok egy termelőt, aki személyesen bemutathatja finomságait, illetve italait. Hiszen ki tudna jobban mesélni az adott termék előállításáról, belefektetett munkájáról, mint maga az elkészítője 🙂

Idei első “Lovaskocsikázás madárlessel és kóstolóval a Fertő-Hanság Nemzeti Parkba” c. programra Molnár Tibort( “Titi”) kértem meg, hogy prezentálja egy – két borát, és alkoholmentes italait. (Mert hogy ilyen is van 🙂

Titi annyira megörült a felkérésnek, hogy azonnal mondta is, hogy nem csak a kóstoló idejére jönne, hanem az egész programon részt venne! Először alig hittem a fülemnek – megmondom nektek őszintén – mivel Titi nagyon elfoglalt! Ezért már nagyon vártam ezt a programot! Hiszen – végre!!! – eljött a “gólyás – borász (lásd: Vincellér logo) programomra! Én voltam már nála borkóstolón 😉

Molnár Tiborról itt tudtok bővebben olvasni illetve a Tornácos Ház youtube csatornáján láthattok róla egy bemutatkozó videót.

Titi majd’ kiesett a kocsiból, annyira madarászott :):)

Titi az egész úton érdeklődően figyelt – mint azt a fotók is bizonyítják 😉 – de ha a természet – tájhasználat kapcsolatáról meséltem, akkor ezt kiegészítette egy borász észrevételeivel. Annyira szuper, hogy megtudhattuk, hogy igenis lehet úgy borászkodni, hogy közben a természetet is figyelembe vesszük. Természetesen láttunk seregélyeket is, Titinek a szemöldöke se rebbent! (Biztos tudjátok, hogy a seregélyek, mennyi kárt tesznek a szőlő ültetvényeken.) A csőszöknek van dolguk bőven, csak miután a madarak már sehol máshol nem találnak élelmet.

A véleményem a seregélyről az, – ha kérdezitek: Mivel rengeteg élelem koncentrálódik egy helyen, ezért a seregélyek populációja is robbanásszerűen megnövekedett. Nincs annyi természetes ellensége sem. Tehát “ördögi kör”. Nem a seregély tehet arról, hogy felborult a természetes rend….

Titiről az előbbiekben megadott elérhetőségeken informálódhattok. De amit én sem tudtam róla,hogy egy cseh borászokat bemutató kiállításon találkozott japánokkal, akik meghívták őt hazájukba. Azóta rendszeresen ad el bort e messzi vidéken is! Nagyon büszke vagyok rá! (“Csak így tovább Titi!”) Mert ez is bizonyítja, hogy nem csak nekünk ízlenek borai, hanem e messzi ország lakóinak is!

Íme pár fotó a programról:

Fotók: a résztvevők engedélyével

Ezúton szeretném megköszönni a helyi termelőknek a felajánlásokat! Íme a lista:

És külön köszönet a Fertő – Hanság Nemzeti Parknak, hogy lehetővé tette kóstolónkat Lászlómajor – Bemutatómajorságában, ahol a Fertő -tájat ill. a Hanságot alakító eszközöket bemutathattam!

A program nem jöhetett volna létre a KOWA Optimed, Düsseldorf illetve a Hegykői Önkormányzat (lovaskocsi) támogatása nélkül!

Csodás napunk volt! Sokat nevettünk, ettünk, ittunk és jókat madarászkodtunk a 34 fokos hőség ellenére is! Köszönöm nektek, hogy együtt lehettünk!

Következő program 2020. július 18-án! Várom az előzetes jelentkezéseteket 🙂

Tislér Diána [email protected] vagy +36 70 2298483

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük