Lovaskocsikázás madárlessel

Hátrahagyva a világ zaját, az érdeklődő lovaskocsira ülve ismerkedhet a Fertő-táj múltjával és jelenével, a Vasfüggöny emlékhellyel, a természet csodás növény-és állatvilágával. A résztvevők találkozhatnak a színpompás gyurgyalaggal betekintést nyerve annak rejtélyes életébe.

Gyurgyalagjaink májusban érkeznek általában és nem vesztegetik sokáig idejüket azonnal nekilátnak homokfalba-vájt fészkeikben a kotlást. Augusztus végén el is repülnek felnevelt fiókáikkal.

Ezen a programon a „gyurgyalag-mentes” időszakban is érdemes résztvenni, hiszen állandó madaraink mint pl a kócsagfélék tömegesen vadásznak a lovaskocsis út melletti réteken. Sok meglepetés bukkan fel utunk során.

Találkozóhely: Hegykő, Tornácos Ház mögötti parkolóban

Találkozás: 17:00

Időpontok: (szombatonként)

illetve igény szerint!

Program időpontok: 

2022. május – augusztus szombati napokon 

Program időtartama: 2 óra

Részvételi díj: 

4.000 Ft/felnőtt, 2.000 Ft/gyerek

Minimum programdíj: 24.000 Ft 

Kedvezmények itt.

Ha nem indul a túra, mindenképpen a program indításának napján 12 óráig értesítek mindenkit!

Jelentkezésnél a telefonszámot mindenképpen add meg, kérlek. Köszönöm!

Megjegyzések:

  • Ha az időpontot akár egy hónappal előtte szeretnéd lefoglalni, akkor a helyek előfoglalása az egész programdíj 30 %-ának átutalásával lehetséges! (A programdíj maradékát készpénzben is rendezheted.)  Átutaláshoz a számlaszámot e-mailben küldöm!
  • A program során mindenki saját magáért felel, felelősséget nem vállalunk.
  • Ha az időpontot lemondja a megrendelő, az előleget nincs módomban visszafizetni.
  • A lovaskocsi 2019-ben fel lett újítva Hegykő Önkormányzat jóvoltából.

Előjelentkezés: